2013. március 29., péntek

Ötödik nap - Sepsiszentgyörgy

2013. március 28-án reggel, a reggeli elfogyasztása után  indultunk meg hazafelé a székelység szellemi központjából. Utunk közben többször megálltunk történelmi helyszíneken, mint pl. Fehéregyházán vagy Segesváron.

Első fontos állomásunk Fehéregyházán volt, ahol megkoszorúztuk Petőfi Sándor feltételezett sírhelyén álló emlékművet. Egy tanuló röviden bemutatta Petőfi rögös életútját és az 1848-49-es szabadságharcban vállalt szerepét, illetve elmesélte azt is, hogy a segesvári harcmázőn ló és kard nélkül, puszta kézzel ölt, majd megindultunk Segesvár felé.

Segesvári állomásunkon megtekintettük a világhírű, és a világörökség részét képező várat és a város történelmi központját. A várba vezető kanyargós utat ún. Diáklépcsőn kellett megtenni, amin keresztül nagyon régóta járnak a diákok a Vártemplom melletti iskolába. Megtekintettük továbbá Szarvas-házat és felmentünk az óratoronyba is, ezután megnéztük a Történelmi múzeumot és a 15. századi kolostor templomot. Ezek után buszra szálltunk és 20 óra tájékán értünk vissza Szegedre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése